A rendszerhasználati díj több különálló tételből épül fel, amelyek együtt biztosítják, hogy az energia fizikailag eljusson a termelőtől a fogyasztóig. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a villamosenergiának mint szolgáltatásnak akkor is jelentős költsége lenne, ha az áramot ingyen tudnánk előállítani. 

Milyen tételekből áll a rendszerhasználati díj? 
– Alapdíj: csatlakozási pontoként fizetendő; 
– forgalmi díj: elfogyasztott energia után fizetendő; 
– teljesítménydíj: lekötött kapacitás után fizetendő; 
– meddőenergia-díj: a hálózatot terhelő, de nem hasznosítható energia után fizetendő. 
Ez biztosítja, hogy a fogyasztókat terhelő költségek ne csak az elfogyasztott villamosenergia mennyiségén, hanem a hálózatra gyakorolt hatástól is függjenek. A rendszert jobban megterhelő, nagy teljesítményű fogyasztónak többet kell fizetnie, mint a rendszert kevésbé terhelőnek, még abban az esetben is, ha az elfogyasztott energia mennyisége azonos. 

A rendszerhasználati díjat több fő terület finanszírozására fordítják a villamosenergia-rendszerben. 
1. A villamosenergia-rendszer karbantartása és az infrastruktúrával kapcsolatos költségek: a távvezetékek, alállomások, transzformátorok, mérőórák ütozemeltetése, karbantartása, a javítások, továbbá a tervezett és nem tervezett amortizáció komoly költségeket jelentenek, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a villamosenergia előállításának költségével. 
2. Hálózatfejlesztés: a villamosenergia-fogyasztás növekedése, az új, nagy teljesítményigényű fogyasztók (például az elektromos autók) megjelenése, továbbá sok, kis teljesítményű termelő rendszerbe iktatása mind-mind kihívás elé állítja a hálózatot, amelynek folyamatos korszerűsítése elengedhetetlen. 
3. Hálózati veszteségek finanszírozása: a villamosenergia átalakítása, szállítása közben sok veszteség keletkezik (például a transzformátorban hő formájában). A veszteségek költségének fedezése is a rendszerhasználati díjon keresztül lehetséges. 
4. A rendszerirányítás költségei: a villamosenergia termelésének és fogyasztásának összehangolása is komoly költséget jelent. Ezt a tevékenységet Magyarországon a MAVIR, vagyis a rendszerirányító végzi, feladata a rendszerfelügyelet és a rendszerirányítás. Ezen túl költségként jelenhet meg többek között a nemzetközi villamosenergia-piaci integráció, vagy a hazai és nemzetközi szabályozásoknak történő megfelelés finanszírozása. 

A rendszerhasználati díj Magyarországon lényegesen magasabb, mint a villamosenergia előállítási költsége, ugyanakkor ez nem magyar sajátosság. 

A decentralizált (például lakossági napelemekre támaszkodó) villamosenergia-rendszerek működtetése lényegesen bonyolultabb és drágább – gondoljunk csak az időjárás változékonyságából adódó termeléskiesések kezelésére – azon feltétel mellett, hogy a napelemekkel lényegében nulla költséggel állítható elő a villamos energia. 

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak és egyre nagyobb mértékben fogunk a megújulókra támaszkodni, az előállítási költség és a rendszerhasználati díjak közötti különbség a jövőben akár tovább is nőhet.